Elfogytak 4

Jó pár dolog elfogyott, szinte mindenről volt hosszabb litánia, ezeket linkelem, két termékről pedig nemsokára lesz. Ebből a csoportból semmi sem fog hiányozni, kivéve a naptejet, amiből már megvan az utánpótlás.


Szeretem a Balea tusfürdőket, azon túl, hogy rengeteg illatban kaphatóak, az áruk is igen kedvező. Egy ideje csak őket használtam, mostanra telítődtem velük.
Az állandó kedvenc a limette & alove vera-s krémtusfürdő : citrusbolond vagyok, így nem tudom megunni, számtalanszor újravásároltam.
A többi limitált kiadás: a cseresznye és mandula ill. a füge és csokoládéillatú kicsit csalódás volt. Egy-két használat után zavaróvá vált az illatuk, felhabosítva borzasztóan műnek hatott (pedig én vagyok az, aki szereti a mű illatokat:), valahogy nem jött át a flakon kibontása utáni illatcsoda.
Ellenben a brazil mango és a hawaii pineapple igazi szerelem, mindkettő nyári darab, egzotikus és frissítő, nekem a mangos lett a kedvencem.

Balea Mango és Aloe Vera sampon: ez a második flakonom belőle, a gyógyszeres samponom mellé kerestem egy illatos társat, ami nem szárít. Nekem ő tökéletesen megfelel, csak a hajvégekre használom, amolyan kiegészítésként. Nagyon szeretem az illatát, azt meg főleg, hogy nem szárítja szana-szét a hajam, mint más szilikonmentes sampon. Folyós, nehezen habzik, és valamivel több kell belőle, mint egy normál samponból. Jól tisztít, nem szárít, puha lesz tőle a haj. Az ára baráti: olyan 370 forint.

Kallos tejproteines hajpakolás: rengeteg jót olvastam róla, és mivel az ára sem volt túl magas, beruháztam a legkisebb kiszerelésbe. Nem szerettem az illatát, és a végeredménytől sem voltam elájulva, ha túl sokat pakoltam a hajamra, nehéznek és zsírosnak éreztem, ha keveset, akkor semmi hatása nem volt. Amolyan tetszik is, meg nem is terméknek éreztem végig a használata során. Mire a tégely aljára értem teljesen megszokta a hajam, száraz és spröd volt, bármennyit is kentem rá. Nagyon akartam szeretni, de nem venném újra, sokkal jobban bevált a Syoss pakolása.

Avon Clearskin pórustisztító agyagos arcpakolás: az első pár használat után úgy nézett ki, hogy rábukkantam egy újabb 'kedvenc' termékre, aztán sehogy sem akart elfogyni. Máig nem értem, miért jutott erre a sorsra, mert finom az illata, jó az állaga, nem szárít, és a végeredménnyel is meg voltam elégedve, valahogy mégse fogyott, nem szívesen használtam, e miatt nem is venném újra.

Avon Planet Spa afrikai shea vajas láb-és könyökápoló krém AHA-savval: kávéfüggő lévén imádtam az illatát, tejeskávé illat, nyammm, egyetlen hátránya volt ennek az illatnak, hogy egyfolytában kívántam a kávét :). Egyéb 'jót' nem tudok róla mondani, egy zsíros réteget vont a bekent felületre, amit nagyon sokáig lehetett érezni. Tégelyes, tehát tunkolni kellett a krémből, ami nem a szívem csücske, de mivel ajándék volt, egy szavam se lehet. Csak 75 ml, mégis nehezen fogyott el, a végén lepasszoltam Pasinak, de ő is csak ímmel-ámmal használta a könyökére. Nem venném újra, nekem nem vált be.

Neutrogena Visibly Clear Pink Grapefruit krémes arclemosó: ismét egy termék, ami az illatával vett le a lábamról. Szépen tisztít, de lehetne ez jobb is, imádtam a pumpás kiszerelést, és azt, hogy nem szárítja teljesen szét az arcom. Kinéztem az utódját, így most nem venném újra, de egy teljesen korrekt termék.
Garnier Essentials frissítő szemfestéklemosó: pozítivum: nem irritált, nem csípte a szemem, nem hagyott zsíros utóérzetet. Negatívum: reggelente sötét csíkokkal ébredtem a szemem alatt. A vízálló spirállal nem tudott mit kezdeni, de még a simával is meggyűlt a baja. Nem szerettem meg, pedig a véleményeket olvasva, sok embernek bevált... Ami a szemfestéklemosókat illeti, igen magasak az elvárásaim, ez pedig az első körben elvérzett.

Himalaya Herbals szemfestéklemosó: pár napon belül írni fogok róla hosszabban. Előljáróban annyit: nem fogom újravenni, csípte a szemem...

La Roche-Posay Anthelios XL napozótej az érzékeny bőrre: róla szintén jön teszt. A második flakont fogyasztom. Nagy kiszerelés (300 ml), magas védelem (SPF 50+), hatékony, kellemes illat jellemzi, szeretem.

 
Follow on Bloglovin

SALE vol.2.

Nem tudom, hogy idén én vásárolok megfontoltabban (nem, kizárt:), vagy csak nem bukkanok rá azokat a dolgokat, amelyek minden szempontból (ár, minőség, anyagösszetétel) elnyernék a tetszésemet. A Mango-n kívül, nagyon szeretem a Pimkie-t és a Stradivarius-t, de a nagy nyári SALE során semmi sem került ezekből az üzletekből a kívánságlistámra, (illetve kinéztem egy táskát a Stradivarius-ban, amiből az üzletben természetesen egy darabot sem találtam), és előben sem szeretettem bele semmibe.
Persze azért beszereztem egy-két szükséges és nem annyira szükséges darabot, ezek kivétel nélkül a Mango-ból és a Zara-ból jöttek.
 
Végre találtam olyan farmert, ami egyenes szárú, igazi kihívás ilyenre bukkani. Sötétkéknek jobban örültem volna..., viszont csak kettő darab volt belőle, pont az én méretemben.

 
 
 
Szintén Mango, 2395 forint volt (azért ez igen jó ár egy nadrágért), 100% pamut, jó minőségű, kellemes tapintású az anyaga. Még soha nem volt ilyen világos színű nadrágom, elvileg kapható pirosban és sötétkékben is, én csak vele találkoztam, és csak az Allee-ban. Kis méret már nem volt belőle, egy 38-ast láttam a többi 40-44-es volt.
 
 
 
Az ide nyár sem telhet el maxiruha nélkül, 3-4 darab is felkerült a kívánságlistámra, rá teljesen véletlenül bukkantam a Zara-ban, ez az egy L-es darab volt. Iszonyat koszos volt, és a pántjából be is kellett venni, ezek miatt is jártam be az összes budapesti Zara-t, hátha találok kisebbet/tisztábbat, végül csak ennél az igen megviselt darabnál kötöttem ki. Úgy voltam vele, hogy visszamegyek érte, ha ott lesz, hazahozom, és bőszen imádkozom, hogy kijöjjenek belőle a foltok...
Szerencsére sikerült megtisztítani a cipőnyomoktól meg a többi kosztól. Szellős darab, az anyaga ellenben elég kényes. :/
Engem baromira tud bosszantani, amikor alapozófoltos, szakadt, vagy szimplán koszos darabbal találkozom, főleg, ha az az egy darab van a keresett méretből. Sosem értettem, hogy lehet ennyire brutális módon bánni ruhadarabokkal, persze, előfordulnak véletlen balesetek, de miért nem lehet egy ruhát kulturáltan, óvatosan felpróbálni...? Egyébként a Zara-ban találkoztam a legtöbb szakadt, foltos, koszos, alapozós darabbal.
 
 
Ilyen:
(jobban örültem volna ennek a korall színnek, de maradt az ekrü, vagy valami hozzá hasonló szín)


Facebook-on már írtam a CCC cipőboltról, a Deichmann és a Humanic keverékének tűnik, széles választékkal. A drágább bőrcipőkön keresztül az olcsó(bb) szintetikus cipőkig minden kapható itt. Méretügyileg főleg a nagylábúaknak kedveznek, kis méret csak elvétve, adott modellből egy-egy darab akad. Táskákat is forgalmaznak, egész szép darabokat láttam.
Most mindenre 30% kedvezményt adnak, így került ez a cipő 2935 forintba (eredetileg 4190 Ft). Szerintem ennyit bőven megért, bízom benne, hogy bírni fogja a gyűrődést, jó mindőségűnek tűnik.
Ismeritek a CCC-t? Vásároltatok már itt?

 
 
 
 
 
Follow on Bloglovin

Premier Outlets Center - Mango/Triumph


Nagyjából azóta szeretnék eljutni a Premier Outlets Centerbe, amióta megépült. Idén nyáron megtörtént a csoda, sikerült feltérképezni a helyet, ugyan nem erre számítottam, de évente egyszer-kétszer (talán) érdemes kilátogatni ide. Megközelíthetőség szempontjából nincs eldugott helyen, könnyen oda lehet találni, mégis nagyon kiesik.
Össz-vissz két üzlet érdekelt, de az nagyon. Természetesen a Mango, ami a kedvencem (bár soha nem vásárolok itt teljes áron) és  a Triumph. Sok helyen olvastam, hogy teljesen kihalt a hely, ehhez képest elég sok ember megfordult itt szombaton. Az üzletek nem voltak dugig, kényelmesen lehetett nézelődni, kivéve a Mango-t, itt voltak a legtöbben, a próbafülkéknél és a kasszánál is sor állt. Ruhákban nagyon erős a felhozatal, ahogy nadrágokban is, ami a többi ruhadarabot illet, hááát..., szerintem szerencse és () időzítés kérdése. Méretügyileg meglepően széles a választék.
Én főleg egyszerű, fehér pamutingeket akartam beszerezni, ezekből kb. 3 fazont találtam, és őszíntén szólva nem nyerték el a tetszésemet.
A próbafülkék kicsik és rosszul megvilágítottak, érdemes jól átnézni minden vásárlásra kerülő ruhadarabot..., (a poszt végén kiderül, hogy miért).

Ez a farmer a tavalyi kívánságlistám egyik szereplője volt, akkor 4995 forintra csökkentették az árát (12995 forintról indult, durva nem?), amit sokaltam, most 2795 forint volt. Elég vastag anyagú, őszi-téli darab.

 

 
 
Inkább a sötét ruhadarabokat részesítem előnyben, farmerben meg főleg, ez mégis megtetszett, brutál cuppanos darab. Szintén 12995 forintról indult, az outletben 3995 forint volt (a sima Mango üzletben 5995 forint lett volna).
 


Ezt az egyetlen inget sikerült beszerezni, nem pamut, de lenge, szellős darab, elől rövidebb, hátul hosszabb szabású. Imádom ezt a színt, bár eredetileg a fehér változatát néztem ki, abból már nem volt a méretemben. Ez 6995 forintról indult, és 1995 forintba került.
 

 
 
Szintén egy kívánságlistás darab, és tudom, hogy a bagoly már lejárt lemez, de számomra nem, én odavagyok értük. :) Ez a pamut póló 3995 forintról indult, az outletben 1495 forinton állt meg az ára (amúgy 1995 forint lett volna).
 
 
Vannak dolgok az életemben (ahogy szerintem mindenkiében), amire hajlandó vagyok többet áldozni, az egyik ilyen dolog a Triumph. A jelmondatom, bár nem tartom magam sznob-márkafüggőnek: "Csak a Triumph!" Ezen nincs mit ragozni, szeretem, jó minőségű, tartós darabokat lehet náluk beszerezni, az árak nem barátiak, de egy-egy akció során megéri átbogarászni a készletüket.
Egy igen kedvelt darabra sikerült rábukkani, pót-darabként vettem, mutogatni nem mutogatnám :), de egy tavalyi Shape Sensation modellről van szó, amit eredetileg 10000 forintért vesztegettek, itt viszont 2700 forintba került. Kis méret bőven akad itt, viszont nagy(obb)ra bukkanni kész csoda.
 
 
(Árakat főleg azért írtam, hogy mindenki eldönthesse, megéri-e ide kilátogatni, ha még nem járt itt, mert nekem megérte, még úgy is, hogy utólag ért egy kis bosszúság. A baglyos póló ujját ugyanis egy 5 centis részen "elfelejtették" megvarrni..., ezt csak itthon, vasalás közben vettem észre...)
 

Újdonságok

Itt is van a második kör: van, amit kaptam, nyertem, van, amit vettem, a lényeg a lényeg, hogy mindnek örülök.:)
 
Ő ajándék volt, nálam egyértelműen a nyár sláger-terméke. Imádom, ami fura, inkább a fanyar, kesernyés illatokat részesítem előnyben, nyáron pedig a citrusos illatokat, de ez..., első szaglásra levett a lábamról, már a negyedét "elfogyasztottam".
Az illata lehetne tartósabb, ez alapján, én azt mondom, kicsit túl van árazva, mégis úgy vonz, mint legyet a légypapír, szóval Escada Cherry in the Air

Nálam a szemfestéklemosó hiánycikknek számít, sokfélét kipróbáltam már, de az igazit nem találtam meg. A Müller-ben most minden Bourjois arctisztító 20% kedvezménnyel kapható, szóval landolt is a kosárban egy. Még nem próbáltam ki, de nagy reményeket fűzők hozzá. Kétfázisú változatban is kapható, mégis a simát választottam, anno a Balea kétfázisú lemosójától bedurrant a szemem, és most nincs vízálló szempillaspirálom.
200 ml és 950 ft-ba került akciósan (összehasonlításképpen: a Gerovital Plant szemfestéklemosó, amit most használok, 100 ml és 500 ft volt Dm-es 50%-os kuponnal, eredetileg 1000 ft a 100 ml).


A Syoss balzsamot a Shopline-ról rendeltem, 500 ml és 735 ft volt, azt ígéri, hogy simítja és egyenesíti a kezelhetetlen és száraz hajat. Eddig egyszer használtam és azt kell mondanom: nem rossz, sőt.
Az én hajam vastag szálú és igen száraz, amire rátesz még egy lapáttal a gyógyszeres samponom illetve a napsütés. Szépen rendbetette a hajam, bár el bírna viselni egy pakolást, de kíváncsi voltam, hogy önmagában mit tud, nem bántam meg, hogy megvettem. Az illata kellemes, a hajban minimálisan érezni, és adott egy kis fényt a tincseimnek.

A Vichy Normaderm Hyaluspot egy hatalmas kérdőjel..., egyelőre. Azért is örültem neki, mert mostanában kirügyeztem, de amióta hozzám került ez a termék, mintha a pattanások beijedtek volna, és az összes eltűnt. Nem vicc, tényleg :), szóval tallonban van, egyébként 15 ml, és nagyon, nagyon, nagyon kíváncsi vagyok a hatására. (ha próbáltátok érdekelne a véleményetek)
 
A nyár elmaradhatatlan kelléke az 50 faktoros naptej, eddig Garnier-t használtam, de ez a La Roche-Posay is tökéletes. Az árát nem nevezném barátinak, de ez az, amin nem szoktam sporólni, ráadásul kifogtam egy akciót is, így 1000 ft-al kevesebbe került (egy tipp: ez a gyerek változat egészségpénztáros kártyára is megvásárolható).

Felváltva használok tusfürdőt és szappant, ami a szappanokat illeti nagyjából mindegy, hogy milyen, egy a lényeg, az illata jó legyen. Az abszolút kedvenc a Dove uborkás változata, a Yamuna-t anyutól nyúltam le, imádom az illatát visszafogott és kellemes, szívesen szagolgatnám egész nap.

És végül, nyertem egy Aquolina testpermetet pacsuli-citrus illatban, ami hurrá, mert imádom a testpermeteket, nagyon nehéz volt választani az illatok közül, a citrus a kedvencem, így rá esett a választás.
ITT található róla bővebben infó, de majd én is írok róla.

Ti miket szereztetek be mostanában?

SALE vol.1.

Az utóbbi hetekben kicsit ellustultam, elhanyagoltam a blogot rendesen (csak facebook-on garázdálkodtam), pedig rengeteg dolgok felgyűlt..., első körben jönnek az akciós kiegészítők, és egy-két napon belül a kozmetikumok.

Az ide nyári leárazások sem ár terén, sem felhozatal terén nem nyerték el a tetszésem, igaz, most nem került túl sok dolog a kívánságlistámra, ami meg mégis, azt most még drágállom, ill. élőben/magamon nem tetszik.

Régóta kutatok egy minden szempontból tökéletes táska után, és most végre megvan, persze nem tökéletes minden szempontból, de közelít, és imádom, idén ez volt AZ álomtáska. Erősen filózom azon, hogy beszerzem barna változatban is.
Általában, ha megszeretek egy táskát azt addig nyúzom, míg vállalhatatlan nem lesz. Szeretem a táskákat, de én vagyok az, akinek ennek ellenére nincs sok táskája, utálok egyikből a másikba pakolászni, mert rendszerint kifelejtek valamit, ami persze pont akkor kellene. A nagy(obb) pakolós táskák lopják be magukat a szívembe, fekete színben, nem szoktam kockáztatni, maradok a komfortzónámban.



Imádom a részleteket:
 

 

Egyik Zara-ból a másikba vánszorgásom során Pasinak is beszereztem egy táskát, amit valószínűleg olyan gyakran fog használni, hogy élete végégi kitart :D

 


A New Yorker-ben túrtam egy 290-es sálat, semmi extra, de nekem tetszik.
 
 

Az F&F-es ékszerek most kifejezetten tetszenek, ezt a darabot már teljes áron is nézegettem, de úgy hozzárögzítették a papírjához, hogy lehetetlen volt felpróbálni, zsákbamacskát meg nem szívesen veszek, féláron azonban hazajött velem, és jóóó lett. :)
 
 

Nektek mit sikerült "zsákmányolni" (fúúú, de nem szeretem ezt a szót)