Norman Mailer: A hóhér dala

„ – Arra azért érzékeny vagyok, Brenda – felelte Gary -, ha érzéketlennek neveznek.”

„Azon a ponton van, amikor süket és vak szeretne lenni. A gondolatai néha olyan erővel törnek fel, hogy húsz másodperccel előbb hallja őket, mint ahogy az agyába érnek.”

„A lényeg az, hogy elhitessük az emberekkel, nem azért megyünk be egy üzletbe, hogy elemeljünk bizonyos dolgokat a pultról, hanem azért, hogy jól megnézzük a tárgyat, amelyet meg akarunk venni, és kérdést intézzünk hozzá. Sokféle válasz lehetséges: a tárgy mondhatja azt, hogy: „Menj innen”, vagy: „Lopjál el”. Kérheti azt is, hogy vegyük meg. A tárgyak éppúgy törődnek önmagukkal, mint bárki más.”

„De az én szememmel nézve a világ gyanús, kétes, félelmetes, gyűlöletes, csaló, hamis, önző és hiú.”

„A tél volt az az időszak, amikor úgy fázott, hogy szüksége volt egész átélt életének minden emlékére. […] igen, lehet, hogy az ember csak akkor érzi barátok közt magát, amikor visszaemlékszik az életére. Az kétségtelen, hogy egyedül az emlékek enyhítik az elgyötört csontok fájdalmát, amelyek addig kínlódnak a testben, amíg csak egy csupasz csontváz nem lesz belőlük.”

Foglya volt önmagának, ennek a szörnyű kis világnak, amely olyan ócska, értéktelen.”

„Nála kitartóbban haragot tartani a világon senki nem tud. És mindig új okot talál rá. Ha a haragnak tolla van, ő mindig újra és újra felborzolja.”

„Képes vagyok semmi részvétet nem érezni mások iránt.”

Nincs rosszabb a világon, mint amikor az ember a szájában érzi a hazugság ízét.



Tényszerű, pontos, (számomra) irodalmilag csapnivalóan élvezhetetlen, közepesen érdekes történet, mégis, teljesen beszippantott. Megdöbbentő.
A szereplőket teljesen közömbösnek, vagy idegesítően ellenszenvesnek találtam..., mégis kíváncsi voltam, hogy is nézhetnek ki, rájuk is gugliztam, és őszinte csalódás ért (negatív értelemben). Az én fejemben egy egészen eltérő kép alakult ki róluk, azaz a külsejükről.

A kukacoskodás netovábbja, de nevetséges, hogy közel 10ezer Ft-ba kerül a két kötet, mégis tele van elütésekkel, és nyomdahibákkal, ilyenekkel:
(a borító tetszik:)

Nincsenek megjegyzések: