Tefal Actifry


Közel háromnegyed éve szemezünk, és bár közvetetten, de közöm lett hozzá.:)
Ami igazán vonzó benne az az, hogy 1 kg krumplihoz csupán 1 evőkanál olaj elegendő. Minden fellelhető infót, véleményt elolvastam, átböngésztem a fórumokat is, és így utólag azt kell mondanom, hogy jó befektetésnek bizonyul(t).
.
Az árán kívül 3 dolog miatt mehet a vacilálást, éspedig:- a süthető adag
- a sütési idő
- és a legnegatívabbnak kikiáltott dolog: energia
.
Körülbelül 1 kg krumpli esett áldozatul az első alkalommal. (Még így is, hogy csak közvetetten van kapcsolatom vele, bennem sok kérdés felvetődött miközben sasoltam sütés közben a gépet: "Megéri-e? Beválik majd vagy csak felesleges pénzkidobás volt, ami után majd a fejem verhetem a falba?" Mert hiába volt a "sok kutatás" minden ember véleménye más, ami valakinek kacat az nekem kincs, és fordítva...).
Ez az adag ránézésre kész állapotban nagyon kevésnek tűnt, de 3 felnőtt egyednek bőven elég volt, sőt, még maradt is.
Félidőben még elég aggasztónak tűnt a krumplik kinézete, állaga..., nem hittem, hogy valaha is lesz belőle valami ehető. Amúgy bő 40 percig sültek a krumplik.
(Mellesleg intenzív bűzt áraszt a gép, de a kézikönyv szerint ez normális, az első sütés kellemetlen velejárója, elmúlik.)
(Pozítivum, hogy a szagok nem lengik be az egész lakást, nagyon kis diszkrét, alig érezni, hogy valami készül.) Maga a gép amúgy nagyon formás, könnyen kezelhető, és ami még fontosabb egyszerűen tiszítható.
A végeredmény: kívül ropogós, belül puha, zsírmentes sültkrumpliCSODA. (Bár az én ízlésemnek látványra kissé "fehér" volt, mivel sokkal jobban szeretem, ha "égettebb" a krumplik kinézete).
A maradék csak másnap esett áldozatul, és őszintén szólva nekem akkor is, kicsit fonyadtan is ízlett.
Ami a sütési időt illeti, az tényleg hosszú, ezzel számolni kell, nem igazán lehet kiküszöbölni, sajnos.
És, hogy sokat fogyaszt-e? Direkt megnéztem az órát előtte, ...989-en állt, mire végzett a gép ...998-at mutatott. Persze a csodamasinával párhuzamosan használtam a mikrót, égett a villany, és akkor a hütőről, meg a számítógépről ne is beszéljünk...
Szerintem ez elhanyagolható a valamivel egészségesebb, zsírmentesebb ételért cserébe.
.
Lelőhely: hipermarketek, interspar...stb (érdemes kicsit kutakodni a neten is, és megkeresni a legolcsóbbat).
.
Up1: A csirkecomb is isteni. Egy evőkanálnyi olivaolajban és fűszerekben pácolódva töltötte az éjszakát a hütőben, később a gépben sült (30 percig) a tetején répadarabokkal. Nagyon szépen át/megsült, pont ahogy szeretem, a répa pedig, hi-he-tet-le-nül finom volt, még nem volt szerencsém ilyen remek répához. 

Up2: Ehhez a csodamasinához járt egy 20 receptből álló füzetecske is, amit sokáig lapozgattam, forgattam, majd elsüllyesztettem. Ma viszont kipróbálásra került belőle az ananászos csirke (némi módosítással:). Elkészítési idő: 15 perc (ez nálam kb. 18 percre módosult, mivel szeretem, ha jól megsül, de az eredeti sütési idő is bőven elég neki). 
A pár óráig fűszeres szójaszószban pácolt csirkemellek kukoricaliszttel bebundázva kerültek a gépbe (mivel kimaradt a gyömbér, a currypor, no meg a cukor is, a 250ml vizet pedig ananászlével lett helyettesítve). 

A végeredmény pedig: NYAMIIII..., a csirkemell nem száradt ki, belül finom, omlós, kívül ropogós(abb). 

Up3: A gyorsfagyasztott sajttal töltött hal(filé?)t is szépet át/megsüti (kb 15-20 perc alatt). Ezzel csak az a gond, hogy a gép lapátja forgatja, meg tolja őket, és a halak szépen összetörnek, a sajt meg kifolyik. Biztos van ennek kiküszöbölésére is valamilyen módszer..., én még nem jöttem rá, hogy mi az.

Nincsenek megjegyzések: