"Aztán a dorong lecsapott. Valamit ért, tompán szólt az ütés. Aztán nagyot dördült az ég, rettenetesen nagyot, és elnyelt minden zajt. Aztán mintha egyszerre föltépték volna a világ száját: az erdő felüvöltött, a sziklák eszelősen sikoltozni kezdtek, őrjöngő szél csapkodta záporostorával a jajgató éjszakát, és az égbolt csattogva, dübörögve szakadt rá a lázban vonagló földre. Az ember rohant. Sziklán, bozóton keresztül, öles ugrásokkal mint a menekülő állat.... Lihegve, csörtetve, verejték alatt vacogva, összeverődő fogakkal. És amerre futott, ostorral verte az erdőt a vihar, tüzes szörnyek dübörögtek a sötétség hátán, sustorgó vizek ömlöttek a magasból, remegett a föld és ropogott, nyögött a világ."
De én nem igyekeztem."
"Nem volt szép, ami kezdődött az biztos. Az ember mindent elpusztított maga körül, amit elérhetett és az elpusztított élő dolgokból csinált magának új, halott dolgokat. Rendre egy egész külön világot épített ki magának így, egy halott világot, amelyik semmiképpen sem hasonlított az élőhöz, ahhoz, amelyik úgy nőtt ki az anyagból, magától. Aztán egyszerre csak egymást kezdte pusztítani, és azt amit fölépített. Pusztított és újra épített, pusztított és újra épített, és hiába vártam, hogy belőle is kibújon már végre valami szép, mint ahogy a békából kibújt a madár. Az emberből nem bújt elő semmi."
"Bármelyik utcába tértem is be, csak emberi önzést találtam benne, kapzsiságot, gyűlölködést, hatalomvágyat.
Igyekeztem hasznát venni az útravalónak, s kenegettem az emberi gonoszságokat jóindulattal és megértéssel, sűrűn. De nem lettek szebbek tőle. Egyik helyen pénzzel kínáltak, s a becsületemet kérték, másik helyen megbecsülést kínáltak, s pénzt kellett volna érette adni. Aztán kínáltak barátságot is, de az csak addig tartott, amíg azt hitték, hogy házam van a városban valahol. Vagy legalábbis igyekszem, hogy házat szerezzek benne.De én nem igyekeztem."
"Nem volt szép, ami kezdődött az biztos. Az ember mindent elpusztított maga körül, amit elérhetett és az elpusztított élő dolgokból csinált magának új, halott dolgokat. Rendre egy egész külön világot épített ki magának így, egy halott világot, amelyik semmiképpen sem hasonlított az élőhöz, ahhoz, amelyik úgy nőtt ki az anyagból, magától. Aztán egyszerre csak egymást kezdte pusztítani, és azt amit fölépített. Pusztított és újra épített, pusztított és újra épített, és hiába vártam, hogy belőle is kibújon már végre valami szép, mint ahogy a békából kibújt a madár. Az emberből nem bújt elő semmi."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése