Wass Albert: Egyedül a világ ellen

Nehezek voltak a léptei, borzasztó fáradtnak és öregnek érezte magát. A feje zúgott, nem az ütéstől, de attól, ami történt és amit nem tudott megérteni, mert nem lehetett megérteni semmiképpen. Miért ütötték meg? Miért kiabáltak reá? Miért? Hiszen neki igaza van, jussa van...
Szédült. Kívül a kapun meg kellett fogóddzon egy percre a kerítésben. A bíró szomszédai kigyűltek a kiabálásra, és nézték az ismeretlen rongyos fiút. De nem szóltak semmit. Közömbösek voltak, csak éppen hogy kíváncsian nézték, mint valami furcsa, idegen állatot. Nem kérdezték meg, hogy mi baja van, mi történt vele. Nem kérdeztek semmit, csak nézték s mutogattak egymásnak.


"...nem szegődök olyan világhoz, amelyik nem adja meg azt, ami az enyém."



Ő mondta, hogy szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt, s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre. Látni lehet azt sokszor.

Nincsenek megjegyzések: