Jókai Mór: Névtelen Vár

„Te tudsz sokat, amit nem is próbáltál: olvastál felőle. Milyen a halál? Rosszabb az, mint egy rossz álom? Fáj az nagyon, mikor eljön? Vége van vele mindennek, vagy még azután is fáj valami? Ha rossz, akkor miért kell meghalni? Ha jó, akkor miért kell élni?”

-Hát ez évben semmi kívánságod se volt, kedves Marie? […]

- Volt bizony, kedves Lajos. Elvesztettem valamit; de te azt nekem nem adhatod vissza.

- Mi az, amit elvesztettél, Marie? Kérlek.

- Az álmomat. […] Azt ám. A régi jó álmomat. S ahelyett nem hozhatsz nekem újat […] „

„Ünnepélyes érzések átalakító izgalmai alatt állt. Egész vére más pezsgésnek indult. Rég elmúlt nagy eszmék elevenedtek föl körülötte, mint a napvilág szivárványt ragyogó kísértetei; fantomok, akik mosolyognak, szellemek, akiknek ölelése forró. […] De hát miért reszket az ő keze? Mi ütött a szívéhez, hogy úgy dobog? Csak nem fél talán? Mitől? […] Amiért mindig imádkozott. Amiről ébren és álmodva örök terveket épített. És mégis fél; mégis reszket a keze…”

„A nőszívben annyi jó van, amennyi rossz. Győzhet az egyik; de a küzdelem meg nem szűnik soha, mint a férfiaknál, ki vagy jónak vagy rossznak, de egyszer megállapodik: a nőszívben a vesztes fél mindig újra kezdi.”

„Minő iszonyatos lehet az a halál, mely kiszemelte áldozatát hetekkel azelőtt, aztán ráült a vállára, mint egy lovag, s hurcoltatta magát hegyeken-völgyeken, országokon, városokon keresztül vele, míg elért a céljához, akkor aztán az a csontlovag azt mondta neki: itthon vagyunk! S az embert, ki még ma délután hatalmas, erős férfi volt, aki fél kezével egész Bábelét döntötte le az ármánynak, éjfélre már csendes halottá tette az a rejtélyes lovag, aki hordja magát egyik országból a másikba.”

„…négy olyan hét, amelyikben nem volt se „tegnap”, se „holnap”,…

Nincsenek megjegyzések: